Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

“JÁSZOK” történelmi dal- és táncjáték – ONLINE SZÍNHÁZ

2021-12-23 @ 18:00 - 2022-01-09 @ 23:30

Melis László – Mihályi Gábor:
JÁSZOK – történelmi dal- és táncjáték

Az összművészeti alkotás a jászok összetett történelmét viszi színpadra monumentális és egyedi látványvilággal, különleges zenekísérettel és táncprodukciókkal, több mint 100 közreműködővel. A Jászberényben 2016-ban bemutatott, majd a Budapesten a MÜPÁ-ban és a Budai Vigadóban, a Hagyományok Házában teltház előtt játszott Jászok c. történelmi dal- és táncjátékot a nagyközönség és a szakma is egyöntetű lelkesedéssel várta és kitörő örömmel fogadta. Most, az idén 5 éves, nagysikerű és ritkán látható előadás online térben is elérhető. Az 5 kamerával készült táncfilm 2016 nyarán került felvételre a JÁSZOK ősbemutatóján a Jászberényi Szabadtéri Színpadon, ahol az előadás-sorozatban közel 10.000 néző látta.
„A JÁSZOK egy olyan összművészeti alkotás, amely sajátos és egyedi módon integrálja jelen korunk tradícionális és kortárs művészetének jelenségeit. Szuverén módon szól a tánc, a zene, a költészet, a képzőművészet segítségével mindazokról az egyetemes emberi értékekről, amelyek szellemében mi jászok is létezünk a világban.”
Mihályi Gábor, rendező, koreográfus
Szereplők, alkotók, jelenetek leírása:
www.jaszok.com
JEGYVÁSÁRLÁS ÉS ONLINE MEGTEKINTÉS a jegy.hu felületén:
https://online-jaszok.jegy.hu

Részletek

Kezdés:
2021-12-23 @ 18:00
Vége:
2022-01-09 @ 23:30

Helyszín

Online tér / jegy.hu
Online tér
jegy.hu,
+ Google Térkép

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.